Friss topikok

Licenc

Creative Commons Licenc

Fülke

Fülkeforradalom van! Mi tudósítunk.

Új választási rendszer

2012.01.15. 07:00 | Vörös BLORóka | 4 komment

Címkék: demokrácia választás2014

Andorral elkezdtünk ötletelni, és egy új választási rendszer alapjait kezdtük lerakni. Lássuk az elméletét először is az általam javasolt rendszernek. A gondolat abból indult ki, hogy az eddigi, és a jelenleg érvényes új választási törvény alapján a „győztes visz mindent” elve érvényesül a leginkább, némi arányos kompenzációval, aminek következménye az, hogy egy szélsőséges helyzetben a választók 1/3-ának szavazata elég ahhoz, hogy egy párt 2/3-os többséget szerezzen a törvényhozásban. (2010-ben a 8 millió választóból 2,7 millióan szavaztak a Fideszre, ez pont 1/3...) Sőt, ha még szélsőségesebb helyzetet akarunk, akkor egy olyan esetet vegyünk például, ahol két nagy pártnak a támogatottsága gyakorlatilag megegyezik, mindkét pártra mondjuk 3-3 millióan szavaznak, mégis mind a 106 választókerületben A párt nyer 10 szavazattal B párt előtt. Ez 106 hely A párt javára, és a maradék 93 mandátum pedig a listás szavazatok, valamint a töredékszavazatok alapján lesz kiosztva. B pártnak tehát lesz 6 millió szavazata az országos listán, A pártnak pedig 3, azaz a 93 mandátum 62 - 31 arányban kerül kiosztásra B párt javára, így A párt összesen 137, B párt pedig 62 helyet kap a 199-ből. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi rendszerben két közel egyforma politikai erő esetén is lehet olyan eredmény, hogy az egyik kétharmados többséget kap.

A rendszer egyik problémája tehát a „győztes visz mindent” elve, mely az angolszász választási rendszerben bizonyította, hogy hosszú távon csak akkor eredményes, ha két elfogadható, egymást váltó párt létezik az országban. Mivel ez Magyarországon nem lehetséges a politikai kultúra miatt (szocialista-liberális ellentét, konzervatív-liberális ellentét), jobban szolgálná a választók érdekeit (helyes reprezentáció) az arányos rendszer. A teljesen arányos rendszereknek ismert néhány gyermekbetegsége, a legfőbb probléma az, hogy túlságosan szétforgácsolja a parlamenti pártokat, így túl nagy koalíciókat kényszerít ki. Előnyük viszont pont az, hogy a szavazatok arányának megfelelően osztják ki a mandátumokat, és nem engedik, hogy könnyen szerezzen egy párt túl nagy többséget.

A másik probléma az, hogy a rendszer alapjainak megváltoztatása túl könnyű, hiszen az összes mandátumot kiosztják, és ezért egy olyan választáson, ahol többen maradnak távol, mint ahányan a legnépszerűbb pártra szavaztak, létrejöhet olyan helyzet, hogy a szavazók 1/3-ának felhatalmazása elegendő ahhoz, hogy az egész rendszert megváltoztassák. Amennyiben nem minden mandátumot osztanánk ki, úgy sikerülne elérni, hogy csak valódi alkotmányozó felhatalmazással (azaz a szavazók valódi egyetértésével) lehessen a rendszer alapjait megváltoztatni.

Javaslatom tehát a két problémának együttes kiküszöbölését a következő rendszerrel:

  • A szavazás egyfordulós, csak pártlistás, a végén összesítik a választópolgárok számát.
  • A parlamenti helyek és a választópolgárok száma alapján kiszámolják, hogy mennyi szavazat szükséges ahhoz, hogy egy mandátum betöltésre kerüljön (jelenleg kb. 8 millió szavazó és 199 hely esetén ez kb. 40000 lenne)
  • Minden párt megkapja a szavazatainak megfelelő számú mandátumot (a kiosztási algoritmus mindig a legtöbb szavazattal rendelkező pártnak ad egy mandátumot, és annak szavazataiból levonja az előzőleg megállapított 40000 körüli szavazatot, majd megismétli mindkét lépést.)
  • Az üresen maradt helyeket nem töltik be.
  • Miniszterelnök megválasztásához, illetve törvények elfogadásához a jelenlévő képviselők felénél egyel több szavazat szükséges.
  • Sarkalatos törvények elfogadásához a jelenlévő képviselők kétharmadánál egyel több szavazat szükséges.
  • Az Alkotmány, és egyéb alapvető fontosságú törvények (választójogi, kisebbségi, stb.) módosításához az összes képviselő kétharmadánál egyel több szavazat szükséges (199 fős országgyűlés esetén 133 szavazat)

A létrejövő rendszer a korábban említett hiányosságoktól mentes volna, bár nyilván lennének új hibái. A túl sok távol maradó szavazót meg lehet győzni előbb-utóbb arról, hogy menjenek el szavazni, ugyanis nélkülük sosem lehet alkotmányozni - de ennek így is kéne működnie. Egyéb felvetések?

A bejegyzés trackback címe:

https://fulke.blog.hu/api/trackback/id/tr263540126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizsla_barat 2012.01.15. 14:12:55

Jo alkotmany,egyszeru torvenyek,igazsagos birosagok. Innentol nem kellene parlament...csak mondjuk 10 evente 1 ulesszak...

vizsla_barat 2012.01.17. 01:05:22

@Vörös BLORóka: a gravitacio vagy a klorofil kvantumhasznositasi tenyezoje sem valtozik 4 evente es az allat- es novenyvilag milyen jol elvan a latszolagos zsarnoksagban.

Vörös BLORóka · http://fulke.blog.hu 2012.01.17. 11:25:15

@vizsla_barat: Szerintem idealista vagy, arra próbáltam az előbb célozni. Sajnos olyan szubjektív fogalmak, hogy "jó, egyszerű, igazságos" nem tudják tartósan mindenki számára megoldani az élet nehézségeit. Gondolj az ültetvényesekre, akik szerint igazságosak és jók voltak azok a törvények, melyek a feketék rabszolgaságát engedélyezték.
süti beállítások módosítása