A jelenlegi gazdasági rendszer a kamatra, mint vezérlő elvre épít. A kamat létezése és minden felett álló volta meghatározza a rendszer olyan működését, hogy a folyamatos növekedés szükségszerű, és annak hiányában elkerülhetetlen válság következik be. A továbbiakban bemutatom azt, hogy miért várható egyre nagyobb és nagyobb válság, valamint hogy a jelenlegi gazdasági rendszert hogyan kellene megváltoztatni úgy, hogy ez a kör megtörjön.

A következő írásokban gazdaságról lesz szó egy laikus értelmezésében. Ez azt jelenti, hogy a használt fogalmak egy közgazdász számára esetleg szokatlanok lesznek, viszont remélem egy átlagos olvasó számára jól érthető lesz a poszt-folyam mondandója.

A gazdasági elmélkedés alapját Sivlio Gessel német közgazdász Freiwirthschaft (szabad gazdaság) elmélete képzi. A gondolatmenet Jürgen Probst: Fehlentwicklungen einer Zinswirtschaft című írását követi.

A pénz

A kamat alapú gazdaság felvázolásához először a pénz gazdasági szerepéről érdemes beszélni. Pénz alatt itt a konkrét kézzel fogható bankjegyeket illetve a bankszámlákon tartott összegeket kell érteni. A pénzt, esetünkben a forintot, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bocsájtja ki. A kibocsátott pénz mennyisége véges, ám pontos mennyisége változtatható az MNB által. Erre azért van leginkább szükség, mert egyes gazdasági szereplőknek érdekükben állhat az, hogy a pénzük egy részét felhalmozzák, ne költsék el, azaz a pénzpiacról kivonják. Az MNB kiegyenlítő képessége nélkül ekkor a pénz mennyisége csökkenne, azaz az értéke megnőne, bekövetkezne a defláció jelensége.

Defláció során a termékek ára elkezdene csökkenni, hiszen a pénzhiány miatt egyre nehezebb volna valamit eladni, viszont a csökkenő árak tovább csökkentenék a fogyasztást ("Olcsóbb lett a tej mára, várjunk holnapig, hogy még olcsóbban vehessük!"), illetve még többen döntenének úgy, hogy felhalmozzák a pénzüket, hisz egyre nehezebb hozzájutni. A következmény tehát az volna, hogy lassan az egész gazdaság bedőlne, hiszen semmit nem lehetne egy idő után eladni. Ezt a folyamatot tehát az MNB folyamatos pénzkibocsátással tudja ellensúlyozni. A probléma azonban az, hogy nem lehet pontosan tudni, mennyi pénz is van éppen forgalomban, hiszen a felhalmozott mennyiségek pontos ismerete lehetetlen, ezért az MNB inkább "fölélő" a biztonság kedvéért. Ennek hatása lesz a lassú de folyamatos infláció, melynek során a pénz lassan elértéktelenedik, azaz az árak emelkednek.

Kamat és valódi haszon

Felmerül a kérdés, hogy miért tart egy gazdasági szereplő magánál pénzt, ahelyett hogy befektesse, amikor így elveszíti a kamatot. Triviálisnak tűnik a válasz: hogy elköltse! (Kormányközeli közgazdászok rávághatják: hogy spekulálhasson!) Bizonyos helyzetekben, főleg ha valamilyen biztonságra vágynak a bizonytalan világban, az emberek hajlamosak arra, hogy több mozgatható pénzt tartsanak maguknál. Ennek haszna számosítható, hiszen nekik előnyük van a piac többi szereplőjével szemben azzal, hogy könnyebben tudnak reagálni a piaci folyamatokra. Erre Keynes vezette be a "liquidity-premium" (folyósíthatósági haszon) fogalmát, mely azt jelzi, hogy a folyósítható pénz előnye a lekötöttel szemben az, hogy elkölthető; ennek van egy százalékos mutatója is, mellyel a későbbiekben számolni lehet. Érdekes összefüggés, hogy a teljes valódi haszon minden fajta tőke esetén azonos lesz (lásd táblázat alább). Látható tehát a pénz kettős, tudathasadásszerű jellege, ugyanis egyrészt univerzális csereeszköz, másrészt a tőke felhalmozásának természetes módja.

A tőke különböző fajtái végeredményben ugyanazt a valódi hasznot képezik, csak különböző formában jelenik az meg. A készpénz mozgathatósága a legnagyobb, de kamatmentes, a betétek növekvő kamatáért csökkenő folyósíthatóság az ár. Egy lakásba vagy egy gyárba fektetés költsége sokszoros, azonban a hasznuk kárpótol ezért; a lakásnak ráadásul még folyósíthatósági haszna is van, hiszen lakásra mindig szükség van, még a legnagyobb krízis idején is.

A túltermelés gazdasága

Amennyiben tehát egy tőketípus esetén a haszon mértéke alámegy a kamaténak, az tönkremegy, hiszen abból a befektetésből ki fogják venni az emberek a pénzüket, és inkább bankba teszik, hiszen a kamat biztos. Ennek persze az lesz a következménye, hogy az adott befektetésben pénzhiány lesz előbb-utóbb, cégek csődbe mennek, befektetések leállnak. Azonban idővel újra megnő a kereslet az adott tőkébe fektetők iránt, és így megnő az ígért haszon. Ezt az önkiegyensúlyozó folyamatot szokták a buborék kidurranásának is nevezni, mely önmagában megteremti a lehetőséget az újbóli fejlődésnek.

A probléma a következő: egy valódi termelés során az emberek igénye a cél. Egy magas igényre termelő iparágban folyamatosan növekszik a tőke mértéke, és így a versenytársak száma. A növekvő termékkínálat viszont növeli az igények beteljesítettségét, ami azt jelenti, hogy csökkenni fog az igény és így csökkenni fog a termelés haszna is. Ez azt jelentené, hogy amikor a haszon a kamat alá csökkenne, bedőlne az adott iparág; ez viszont nagy instabilitást eredményezne, ezért ezt ellensúlyozva az állam és társadalom mindent megtesz azért, hogy az igényeket mesterségesen fenntartsa, valamint növelje az exportot, azaz összességében folyamatosan nagy gazdasági növekedést és tartós túltermelést tartson fent. Könnyen le lehet vezetni azt is, hogy a hosszú ideig használható és megbízható termékek tönkretennék a saját iparágukat (lecsökkentve az igényt és így a kamat alá esne a haszon), ezért fontos az, hogy a termékek alapvetően rövid életűek és megbízhatatlanok legyenek. Belátható tehát az, hogy egy ideális gazdaságban a befektetések haszna a nulla felé tart, hiszen az igények betöltése után lassan már csak öneltartó lehetne a legjobb hatékonyságú termelés is.

Társadalmi igazságtalanságok forrása

A kamat alapú gazdaságban tehát csak olyan befektetések léteznek, melyek jövedelmezőek a befektetők számára. Nyilvánvaló, hogy aki hitelt vesz fel a befektetésére, az nem akar később csődbe menni, és ugyanígy aki befekteti a pénzét, az azt akarja, hogy a pénz kötöttségéért cserébe haszna legyen. A folyamatos tőkehalmozás következménye az lesz, hogy amikor egy tőketípus haszna a kamat alá menne, akkor megszűnnek az adott munkahelyek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bár elvégzendő munka lesz, de az nem lesz jövedelmező, tehát tulajdonképpen nem áll érdekében senkinek az, hogy fizessen érte. A munkanélküliség tehát azt mutatja, hogy nem jövedelmező az adott emberek munkája, és ez közvetlen következménye a kamatnak; ellenőrizhető, hogy a munkanélküliség aránya legfeljebb 1-2 éves késéssel követi a banki kamatok mértékét.

A kamat árát természetesen valahonnan elő kell teremteni. A cégek és az állam feladata az, hogy befektetőiknek kamatot adjanak, melyet megtermelni úgy tudnak, ha a kamatot a többi költségük (beszerzés, bérek, stb.) mellett beépítik az áraikba (az állam esetében pedig a jövedelmeinek nagy részét képző adókba). A kamatot tehát a fogyasztók és az adófizetők fizetik meg, a fogyasztásuknak és jövedelmüknek megfelelően. Azonban a magasabb tőkével rendelkezők nagyobb kamatbevételt kapnak, mint a többiek, azaz gyakorlatilag a szegények fizetik a gazdagok kamatjait. Helmut Creutz: Das Geldsyndrom című írásában rámutat arra, hogy az adott körülmények között az általa vizsgált háztartások szegényebb 80%-ának rejtett kamatból eredő költségei a felső 10%-nál jelennek meg.

Folytatás következik.